2011.12.03-án, mint már az előző évben is a Lovasberényi Általános Iskola és a Feleki Sándor Alapítvány közös szervezésében családi Mikulás délután volt a lovasberényi sportcsarnokban. A programokat a gyerekek és a felnőttek kora délutántól, este 6 óráig élvezhették. Habár a szervezési rész nem indult könnyen, azért az elmondható, hogy minden gyermek mosolygós arccal távozott, azzal a reménnyel, hogy pár napon belül megérkezik a cipőjébe a Mikulás ajándéka.

És hogy milyen programok között lehetett válogatni?
  • volt a kicsiknek – nagyoknak mikulásos kalandtúra
  • bábelőadás
  • a nagyobbaknak az emeleti teremben vetélkedő
  • a vállalkozó kedvűek lefényképezhették magukat a Mikulással és a rénszarvassal
  • volt családi sorverseny, barkácsolás
  • zenés mikulásváró éneklés
  • aztán találkozhattunk a mi igazi Mikulásunkkal, akinek mindenki előadhatta verseit, dalocskáit és nem utolsó sorban kívánságait.
  • volt ördögfej dobálás, kötélhúzás, lufi hajtogatás, és pukkasztás
  • ehettünk, ihattunk, a gyerekek sok-sok meglepetésben részesülhettek
  • … és együtt voltunk, sokan Berényiek, óvodások, iskolások, óvónéni (k), tanárok, szülők, ami az évben nem sűrűn adatik meg ebben a rohanó világban.

Véleményünk szerint, ezzel a kis rendezvénnyel méltóképpen színesítettük a karácsonyi ünnepkör első hetét, …. itt Lovasberényben, 2011 hideg, kellemetlen decemberében.

Nézegessük együtt a képeket, a gyermekek által készített rajzokat, melyek segítenek túlélni a szürke ködös téli estéket, hogy a farsangi időszak után megújult erővel várjuk a tavasz első meleg szélfuvallatát.

Köszönetet mondunk minden segítőnek, szervezőnek, támogatónak, és minden lelkes résztvevőnek.

FS alapítvány kuratóriuma 2011. december

 

Képgaléria >>>

 

Videók